Várva várt várandóság

Na, most nem telt eseménytelenül a két hét... A múlt héten elkezdődtek a rosszullétek, változó időpontban és intenzitással... Ráadásul vasárnaptól ment a hasam, nem használt a széntabletta és szerintem belső aranyerem is lett (még sosem volt!!!!), mert a végbelemben éreztem fájdalmat, amikor leültem, vagy felálltam. Nem volt kellemes. Aztán elkezdtem inkább normaflort szedni, hátha az jót tesz és használt is. Lassacskán elmúlt a hasmenés, az aranyér maradt aztán már inkább székrekedésem volt... Nem egyszerű. A mellem picit teltebb lett, de semmi feszülés, fájdalom vagy ilyesmi. A bőröm viszont nagyon száraz, főleg a lábfejemen, lábamon és kezemen. A térdhajlatom még sebes is lett.

Persze ahogy javultam, úgy kezdett megint a kétség a fejemben motoszkálni, hogy rendben van-e minden a kicsikémmel. A reggeli émelygés is alig volt, nem tartott sokáig. Na aztán kedden este fejfájás és hányingerrel küzdöttem, amiből szerda reggel még erős émelygés is megmaradt. Próbáltam arra gondolni, hogy ha én rosszul vagyok, akkor ő bizonyára jól van.... Egyébként másik tünetem, ami kb. 1,5-2 hete jelentkezett, hogy nagyon hamar megéhezek és az éhségtől rosszul is tudok lenni. Egyébként továbbra sincsen semmi, mára megint alig volt émelygésem.

Na de vissza kicsit a tegnaphoz. Úgy volt, hogy délután megyünk uh-ra, de kedden felhívott az egyik csajszi, hogy tegyük át délelőttre, mert délután nem lesz betegük. Így áttettük 10:30-ra. Szintén nagyon-nagyon ideges voltam. Mikor bejutottam, kérdezte TZ, hogy hogy vagyok. Mondtam neki, hogy tulajdonképpen jól... A lábaim remegtek az uh. alatt... Kiderült, hogy rendben van a drágám, már 21 mm-es!!! :) Kérdezte a végén TZ, hogy képet kérek? Mondtam, hogy igen. Erre ő válaszul, hogy ő nem tud készíteni, de ha van telefon, vagy fényképező, akkor a monitoron le tudjuk fotózni. Gyorsan felkaptam a bugyimat és vittem a telefonomat. Kissé bénáztam, már éppen odaadtam TZ-nek, hogy nem értek a saját telefonomhoz és mondtam neki, hogy a férjem biztosan tudná. Erre kérdezte, hogy itt van? Mire én, persze, mindjárt behívom. Szóval gyors felöltöztem, behívtam Petit és amíg ő képet csinált, addig én beszéltem TZ-vel. Kérdezte, hogy voltam-e már terhes gondozáson. Mondtam, hogy eddig nem akartam, de most már el fogok menni. Írt pár sort a  zárómra az uh-ról és kérdezte, hogy szeretnék-e még egy ultrahangot. Mondtam, hogy persze, így két hét múlva megyek ismét. Kissé megnyugtatott, hogy ezek szerint annyira rendben van minden, hogy ő már el is bocsátana a Kaáliból. :) A napi 6 utrogestant jövő héttől szemenként lassan lecsökkentjük. A magneB6 maradhat végig, azt mondta.

Végre van képünk a kis drágánkról (vagyis ahogy apa és most már Peti is hívja Meggymagról) és nagyon boldog vagyok!!! :)

Ma vagyunk 8+1

Az előző hét eseménytelenül telt. Leszámítva, hogy egyre jobban éreztem magam, tünet továbbra is semmi. Talán csak annyi, hogy a reggeli kapucsínó, amit évek óta iszok, nem esik jól, szóval nem iszom már néhány hete. Illetve az édesebb dolgokat, mint pl. majonéz, egyáltalán nem kívánom. Na de ez engem nem nyugtat meg. Bár nem is hiszem, hogy lenne bármi, ami megnyugtatna.

Végre eljött a mai nap is, délelőtt még bementem dolgozni, mert 14:30-ra volt időpontunk. Szóval busszal mentem be, aztán Peti jött elém és együtt mentünk. Több mint egy órát vártunk, én már borzasztó ideges voltam!!!

Aztán az uh-n: sokat nőtt, a petezsák 17 mm-es a picurkánk pedig 5,5 mm. És van szívhang!!! :) Vagyis ahogy TZ mondta: "Van pulzálás, mielőtt még kiugrana a szíve (mármint az enyém)". Mondtam neki, hogy ideges voltam, már a hasam is lement. Erre mondta, hogy azért van még. Ez egy fontos állomás volt, most már nyugodjak meg, rendben lesz minden. Na hiszen, nem tudom, hogy mikor leszek képes tényleg elhinni... Viszont nagyon boldoggá tett!!! :))

A horoszkópomat sosem szoktam elolvasni, mert nem hiszek benne. Viszont ma reggel a rádióban véletlenül hallottam és ezt mondta: "Ma teljesül az egyik legszebb álma!". És igaz lett, hiszen van szívhangja a kicsikémnek és jól van!!!

Ma vagyunk 7+0 (bár a punkciótól számítva 7+1). Legközelebb 2 hét múlva kell jönnünk. :)

Az elmúlt hét a csendes öröm és kétségek jegyében telt. Nem tudtam hinni és beleélni még magam... Egész héten otthon voltam, pihentem és próbáltam nem azon agyalni, hogy vajon rendben van-e minden. A hasam valamennyit lejjebb ment és már nem fájtak a belső szervek. Bár a hét elején még csak a nappaliban voltam képes aludni a kanapén hanyatt... a kényelmes cardo matracon minden pozícióban fájt valamim, ráadásul annyira fel voltam még a hét első felében puffadva (még a derekam is hátul), hogy ráment a tüdőmre, így fekve a légzés elég nehéz volt. Szinte minden nap voltam infúzión is. Aztán ahogy javult a helyzet, úgy kezdtek bennem a kétségek előjönni. Folyton az jutott eszembe, amit TZ mondott kedden, hogy addig örüljek, amíg megvan a puffadás. Nekem viszont egyre jobb lett a helyzet, hányingerem nem volt hétfő óta, illetve egy másik jel is megszűnt, mégpedig, hogy az ásványvizet, ami addig ízetlen volt, vasízűnek érezzek. Szóval kezdtem nagyon magam alá kerülni, alig vártam, hogy hétfő legyen és mehessek uh-ra. Azért pénteken megcsináltam egy tesztcsíkot, habár tudtam, hogy ha + lesz, az sem jelent semmit. Pozitív lett és én örültem neki, bár egyáltalán nem nyugtatott meg.

10:30-ra mentünk ma. Nagyon-nagyon ideges voltam. A fejemben már rémképek voltak... Aztán végül is rendben volt minden, az uh-n 6-7 mm-es petezsák volt látható!! :) Egyedül van a szentem, a mérete megfelelő. Mondtam TZ-nek pánikkal a hangomban, hogy dehát nekem semmi tünetem nincsen, azért izgultam annyira. Erre mondta, hogy viszont van nagy hasam. Kint persze megint ment a telefon anyának, Petivel pedig örvendeztünk. Akkor mondta el a szüleinek, nagyszüleinek stb. Szép nőnapi ajándék volt ez nekem! :) Legközelebb egy hét bő hét múlva, 17-én kell menjek uh-ra.

Aztán én bementem dolgozni. Mivel nem fájt semmim, dolgozni szerettem volna. Ebédnél meglátott a főnök, kérdezte is hogy mi újság (valahogy burkoltam, már nem emlékszem, azt sem tudom, hogy honnan tudhatta, hogy miben vagyunk benne). Mondtam, hogy igen, és minden rendben. Erre félrehívott és elmondta, hogy a munka nem fontos, ne törődjek vele, bármikor úgy érzem, hogy nem vagyok jól, nem kell szóljak senkinek, menjek haza. Nem kell mennek sehova, a legfontosabb a kettőnk egészsége. Teljesen meghatódtam...

Ma reggel még a tegnapi napnál is rosszabbul voltam, ugyan is borzasztó hányingerem volt. Előző este kezdődött, akkor a vacsorám is visszajött... Szóval mindent csak nagyon lassan csináltam, Peti segített felöltözni, nem bajlódtunk elmenős ruhával, hiszen egyetlen melegítő alsó volt csak, amit fel tudtam venni és kényelmes volt. Út közben hátrahajtottam az ülést és nem győztem levegőzni, kezemben egy zacskóval és még kettővel a táskámban. A Kaálihoz érve még nem nyitották ki az ajtót, nagyon sokan álltak kint, mondtam is Petinek, hogy majd ha mindenki bement, akkor megyünk be mi is és nem állok meg a pultnál, hanem egyből megyek hátra leülni, ő meg szóljon, hogy ott vagyok és nem vagyok jól. Így is lett. Aztán pár perc után arra járt Editke, még éppen leültem és kérdezte, hogy mi a baj. Mondtam hogy infúzióra jöttem, mert nagyon rosszul vagyok. Szerencsére hamarosan be is jutottam az örzőbe, ahol bekötötték az infúziót. És még a hányingerre is kaptam valamit, így szerencsére az 1-2 óra múlva megszűnt. Másik Editke, mikor kötötte be az infúziót, kézdezte, hogy mikor lesz vv-m. Mondtam, hogy másnap. Erre levette azt is, mondta, hogy 1 nap már nem oszt nem szoroz.

Peti közben bement dolgozni, mert még előző nap megbeszéltem Szilvivel, hogy ő úgyis ma viszi vissza a ruháját és utána hazavisz. Szóval mikor végeztem az infúzióval és legalább a hányingerrel már nem küzdöttem, leültem TZ rendelője előtt a vv. eredményre várva. Bár mondták a lányok már szombaton és ma is, hogy ez a puffadás jó jel, már nem tudtam bízni semmiben. Szóval maradt az izgulás. Egyik lány ment be a másik után, de én még mindig kint ültem, már lassan majd egy órája, azt hiszem. Aztán egyszer csak a laboros Editke bement TZ-hez és mintha a nevemet hallottam volna meg számot. Na a szívem úgy meglódult, hogy az csak na. Igaz lehet, talán mégis...?

Végre behívott TZ, azt hiszem megkérdezte, hogy hogy vagyok, mire mondtam, hogy nem túl jól. Erre kérdezte, hogy feldobja-e a napomat? Csak mert 160 lett a hcg szintem (13 napos(ak) ma a kicsiké(i)m). Mondta, hogy ez egy vagy két babát jelent, hármat semmiképpen sem. Igazából nem is tudom, hogy mit éreztem... Boldog voltam, de nem tudtam még elhinni... Mondta, hogy egy hét múlva menjek uh-ra. Mosollyal az arcomon jöttem ki, kértem időpontot és utána felhívtam Petit, anyát és Ancsát. Később apával is beszéltem. Hihetetlen volt, hogy velem is megtörténhet a csoda....

Az időzítés jó volt, mire végeztem, Szilvi is hívott, hogy odaért a klinikához, így vele mentem haza. Persze vele megosztottam a hírt, még félve kimondani.  Még ma este elhozta nekem a teszt másik felét, amit még akkor nekem ígért, amikor neki pozitív lett az első (kettő volt a dobozban). De azt még nem merem megcsinálni....

Nos a hét a terveim szerint alakult, szerdától dolgoztam fél napokat. Szerdán plusz még a Kaáliban is jelenésem volt, mert TZ meg akarta nézni a progi szintemet, ami kiderült, hogy magas, így az utrogestant lecsökkentette. Ahogy teltek a napok, folyamatosan fel voltam puffadva, de ez máskor is mindig így van. Pénteken viszont estére már fájt is itt-ott, meg feszült, szóval biztos ami biztos telefonáltam a Kaáliba, hogy lesznek-e szombaton, mert bemennék infúzióra. Így a szombat reggelt ott kezdtük. Aztán irány haza, gyors ebéd, utána meg nem sokkal már készülődhettünk is az esküvőre. Egyetlen szoknyám jött rám és a blúz, amit találtam a szekrényben, teljesen feszült rajtam, szóval nem néztem ki valami csinosan... Az úton a legkisebb zökkenőt is fájdalommal éltem meg... A vacsora után pedig már nem tudtam ülni, mert a hasam nyomta a petefészkeimet és fájt... Sűrűn elnézést kértem szegény Szilvitől és 9 után hazamentünk (táncolni egyébként sem tudtam, mertem volna). Szerencsére megértette, így is örült, hogy eljöttünk.

Ma kutyául vagyok, alig birok megmozdulni, mindenem fáj hastájékon, csak hanyatt tudok feküdni és egész nap enyhe hányingerrel küzdöttem. Szóval alig várom, hogy holnap reggel legyen és mehessek infúzióra....