Ma reggel még a tegnapi napnál is rosszabbul voltam, ugyan is borzasztó hányingerem volt. Előző este kezdődött, akkor a vacsorám is visszajött... Szóval mindent csak nagyon lassan csináltam, Peti segített felöltözni, nem bajlódtunk elmenős ruhával, hiszen egyetlen melegítő alsó volt csak, amit fel tudtam venni és kényelmes volt. Út közben hátrahajtottam az ülést és nem győztem levegőzni, kezemben egy zacskóval és még kettővel a táskámban. A Kaálihoz érve még nem nyitották ki az ajtót, nagyon sokan álltak kint, mondtam is Petinek, hogy majd ha mindenki bement, akkor megyünk be mi is és nem állok meg a pultnál, hanem egyből megyek hátra leülni, ő meg szóljon, hogy ott vagyok és nem vagyok jól. Így is lett. Aztán pár perc után arra járt Editke, még éppen leültem és kérdezte, hogy mi a baj. Mondtam hogy infúzióra jöttem, mert nagyon rosszul vagyok. Szerencsére hamarosan be is jutottam az örzőbe, ahol bekötötték az infúziót. És még a hányingerre is kaptam valamit, így szerencsére az 1-2 óra múlva megszűnt. Másik Editke, mikor kötötte be az infúziót, kézdezte, hogy mikor lesz vv-m. Mondtam, hogy másnap. Erre levette azt is, mondta, hogy 1 nap már nem oszt nem szoroz.
Peti közben bement dolgozni, mert még előző nap megbeszéltem Szilvivel, hogy ő úgyis ma viszi vissza a ruháját és utána hazavisz. Szóval mikor végeztem az infúzióval és legalább a hányingerrel már nem küzdöttem, leültem TZ rendelője előtt a vv. eredményre várva. Bár mondták a lányok már szombaton és ma is, hogy ez a puffadás jó jel, már nem tudtam bízni semmiben. Szóval maradt az izgulás. Egyik lány ment be a másik után, de én még mindig kint ültem, már lassan majd egy órája, azt hiszem. Aztán egyszer csak a laboros Editke bement TZ-hez és mintha a nevemet hallottam volna meg számot. Na a szívem úgy meglódult, hogy az csak na. Igaz lehet, talán mégis...?
Végre behívott TZ, azt hiszem megkérdezte, hogy hogy vagyok, mire mondtam, hogy nem túl jól. Erre kérdezte, hogy feldobja-e a napomat? Csak mert 160 lett a hcg szintem (13 napos(ak) ma a kicsiké(i)m). Mondta, hogy ez egy vagy két babát jelent, hármat semmiképpen sem. Igazából nem is tudom, hogy mit éreztem... Boldog voltam, de nem tudtam még elhinni... Mondta, hogy egy hét múlva menjek uh-ra. Mosollyal az arcomon jöttem ki, kértem időpontot és utána felhívtam Petit, anyát és Ancsát. Később apával is beszéltem. Hihetetlen volt, hogy velem is megtörténhet a csoda....
Az időzítés jó volt, mire végeztem, Szilvi is hívott, hogy odaért a klinikához, így vele mentem haza. Persze vele megosztottam a hírt, még félve kimondani. Még ma este elhozta nekem a teszt másik felét, amit még akkor nekem ígért, amikor neki pozitív lett az első (kettő volt a dobozban). De azt még nem merem megcsinálni....
