Eljött ez a nap is. Egész délelőtt tűkön ültem, a telefon egyfolytában a zsebemben, hogyha megszólal, akkor fel tudjam venni. De csak nem csörgött, csak nem csörgött. Minden vasárnap anyáéknál ebédelünk. Már fél 12 volt, és én azt fontolgattam, hogy lesz ami lesz, ebéd után felhívjuk az ismerősünket, Brigit, aki a Kaáliban dolgozik, hogy sürgesse meg a biológust. De erre végül nem került sor, mert csörgött a telefon. Borzasztóan izgultam, ahogy végül felvettem. Sajnos nem éppen jó hírrel hívott, mert a kicsikém osztódása belassult, így azt mondta, hogy másnap délelőtt telefonáljak, meglátjuk mi lesz akkor, mit mond a doktor úr. Nagyon elkenődtem. De nem engedélyeztem magamnak sokáig, hogy szomorkodjak, hanem ismét próbáltam pozitív lenni és magamban bíztattam a kicsikémet, hogy ne adja fel, ez ment egész délután.
Vasárnap
2009.12.13. 17:28 - pusiandi
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://lombikbaby.blog.hu/api/trackback/id/tr311632587
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
