Hűűűű, idáig jutottam, blogot írok. Eddig csak olvasgattam őket és meg sem fordult a fejemben, hogy én is írjak. De most meggondoltam magam, mivel én is mohón olvasom sorstársaim történeteit.
Szóval történetünk 2007.09.01-én kezdődött, ez volt házasságkötésünk napja. Ez volt az a dátum, amikortól indult a "babagyártás", ahogyan magunk között neveztük. Ha valaki rákérdezett a témára, a válaszunk az volt, hogy "Gyártás alatt..", vagy "Folyamatban..". Sajnos ennél többre nem futotta. Szorgosan próbálkoztunk, olvastam a szakirodalmat, minden létező dolgot kipróbáltam és csak nem akartam terhes lenni. Minden sikertelen hónap óriási kudarc volt. Egy év után mentünk el a nőgyógyászomhoz, hogy járjuk végére a dolgoknak, mert már végre babát szeretnénk. Elkezdődtek a vizsgálatok. Nekem csak egy peteérést néző ultrahangom volt, mivel sajnos hamar kiderült, a páromnál vannak gondok. Kevés spermaszám, visszavezethető oka nincsen, minden szempontból egészséges, káros szenvedélye nincsen. 3 hónapos vitaminkúra következett, ez alatt emésztgettük a dolgok, hogy valószínűleg természetes módon nem lehet babánk. A kontrollon javulás mutatkozott, háromszoros növekedés mutatkozott, ami viszont még mindig a minimum alatt volt, így inszeminációt javasolt a férjem andrológusa. Nagyon boldog voltam, alig vártam, hogy mehessünk az orvoshoz és kezdhessük az inszeminációt. Januárban volt az első, nem sikerült. Aztán kis szünet után júniusban próbálkoztunk ismét, amikor is közölték, hogy többet nem javasolnak, mert a párom eredménye alapján még így is kevés az esélyünk (12-14 m/ml, kb. 50% mozgó). Így kerültünk a Kaáli intézethez. 1,5 hónap múlva kaptunk időpontot, ez alatt az idő alatt elvégeztettük a szükséges vizsgálatokat (HIV, Hepatitis B-C mindkettőnknek, nekem EKG, laborvizsgálat, rákszűrés, chlamidya vizsgálat).
